16.fejezet

Elliot és Rika egy végtelen folyosón rohant végig. Ajtót ajtó követett, úgy sorakoztak, mint a házak egymás után. Aztán hírtelen egy folyosó jobbra… lefordultak… Ez más volt mint a többi… ellenben a előzőekkel amik világosak voltak, ez sötét és hideg volt és a végét látni sem lehetett… A fal még jobban tükrözte a ridegséget, ami a folyosón uralkodott, hiszen vasból volt…Amilyen sötét volt, olyan halk volt minden… Csak az egyik szobából volt érzékelhető egy alig hallható szipogás…

Rika odarohant az ajtóhoz és megpróbálta feltépni a zárt, de az nem nyitódott… Ezután Elliot próbálkozott, de ő sem jutott előrébb. Hirtelen mozdulattal kirúgta az ajtót, az immár teljes sikerrel ki is nyitódott… Rika benézett… az egyik sarokban egy földön kucorgó alakra lett figyelmes. Odafutott…

-Zoey! Zoey!- fogta meg a lány vállát.

-Rika… te hogy kerülsz ide?- kérdezte alig hallhatóan Ichigo. Látszott rajra, hogy rettenetesen rosszul van. Arca verejtékben úszott, száj kissé nyitva, úgy szedte a levegőt… szeme félig lecsukva volt… Zoey megpróbált felállni, de nem bírt talpon maradni. Rika megfogta kezét, megmentve őt az eséstől. Elliot szerelme segítségére sietett és elvette a lánytól a félig ájult Zoeyt, így védő karjaiba zárva a lányt, kilépett a szobából, Rika kíséretében…

Ismét hosszú séta következett, hogy rátaláljanak a többi a többi vadmacsra. Rika megpróbálta tartani a tempót, amit Elliot diktált, de néha le-lemaradozott. A fiú alakja egyre többször mosódott el a szeme előtt. Az ereje is kezdte elhagyni, és a levegőt is egyre szaporábban vette.

A lány a gondolataiba merült, miből Zoey hangja zökkentette ki.

-Mark… Mark…-suttogta halkan, csukott szemekkel a lány. Rika reménykedve felnézett a mennyezetre, hátha talál vmi fényt, de csalódnia kellett. A folyosó a végtelenségig tartott… Aztán Elliot hirtelen megállt… Rika belement a hátába, majd kinézett a fiú mögül… Dren lépett be az egyik szobába… Vmit mondott egy személynek, majd távozott a helységből, és elindult egy, Rikáéktól ellentétes irányba… A kis csapat megvárta míg eltűnik az űrmanó, majd a szobához osontak…Rika az ajtó közepén lévő rácsos résznél bekukkantott… Corina és Reneé hevert a szobában. A lány körülnézett… megakadt a szeme az ajtóval szemben lévő asztalon, amin egy kulcs volt. Elindult az asztal felé, de egy kicsit megtántorodott… ismét azt érezte, mint legutóbb… hogy szédül… Megfogta a kulcsot és belerakta a zárba, majd kinyitotta az ajtót. Besietett barátnőihez… Renée kinyitotta szemét mikor meglátta a vadmacskát, majd felült az ágyon. Corina aludt, de miután Reneé elkezdte keltegetni ő is felnézett Rikára. Mind a kettőjükön látszott, hogy hosszú és fájdalmas éjszakájuk volt. Felálltak és kiléptek az ajtón, majd Elliot után ballagtak… Mint eddig is most is Rika zárta a sort. Száját néha-néha kinyitotta és onnan vette a levegőt.

-„ Már csak Kikki és Bridget van és utána hazamegyünk…”-merült gondolataiba- „de addig is ki kell tartanom… De várjunk csak… Bridget Shardonnal volt… De ők elteleportáltak… Akkor nincs itt… Remélem…

Hirtelen megtorpant. Mintha vmi lett volna a másik folyosón. Oldalra pillantott…Kikki dölöngélt feléjük, lehjtott fejjel. Rika odafutotta a kislányhoz.

-Kikki, hogy vagy?- nézett a lányra aggódva. A szőke hajú vadmacs felnézett rá… arca hófehér volt, csillogó szeme alatt karikák voltak…

-Jobban mint este - felelte csendesen.

-Elliot, merre menjünk? Most már megtaláltunk mindenkit…- kérdezte szerelmét Rika.

-Keresünk vmi ablakot vagy ajtót amin ki tudunk szökni…- válaszolt a srác.

-De hát a levegőbe vagyunk…- folytatta a lány.

-Tudom, majd megoldjuk…

***

Sokáig barangoltak az űrmanók kastélyában, mire találtak egy ablakot…

-Hahó! Zoey kellj fel!- keltegette Elliot a lányt. Zoey álmosan kinyitotta a szemét. Még fel sem kelt teljesen, máris az ablakban találta magát, ahova Elliot rakta fel.

-Mit csinálsz?- kérdezte immár tele élettel. Elliot nem válaszolt. Behajlította kezét és meglökte a lányt, aki sikítva zuhant lefelé…

Ezután Corina és Kikki állt a „rajthoz”. A madár erejét birtokló lány megfogta kisebb társa kezét, és elrepült vele a nap felé…

Most már csak a többieken volt a sor… felmászott Reneé, majd Elliot, aki Rikát segítette fel. Egymásba kapaszkodtak… de hirtelen… Elliot meglökte a két lányt…

Renée zuhant lefelé, azzal a kérdéssel a fejében, mit talált már ki megint Elliot…

Rika megkapaszkodott a párkányban, így szerelme mellett maradhatott…

-Miért tetted ezt?- kérdezte a szeme előtt elmosódott alaktól… nem bírta tartani már magát…

-Mert nekem van még egy kis elintézni valóm Drennel…- felelte a srác.

-„Nem fogsz te itt hőst játszani nekem!”- gondolta Rika és utolsó erejével megfogta Elliot bokáját és magával rántotta a mélybe…

***

Mindenki a földön ült, épségben érkeztek a talajra…

Elliot ahogy földet ért elrohant telefonálni Westleynek, hogy jöjjön értük…

Corinán, Reneén, Zoeyn, Kikkin ismét kezdett mutatkozni a szer hatása, mert kezdtek egyre rosszabbul lenni. Ellenben Rika egészségesnek látszott…

Kis idő múlva egy piros autó állt meg előttük, Elliot és Westley ült benne. A lányok beszállak. A sofőr beindította a motort és elkezdtek száguldani az úton. Rika, arcát a hideg ablakhoz nyomta, nagyon kellemesnek találta…Becsukta szemét…

***

Arra eszmélt, hogy megálltak. Kinézett az ablakon, a vadmacskávézót látta maga előtt… Kiszálltak az autóból és bementek a kávézóba. Rika lépett be utoljára… Mikor bezárta maga mögött az ajtót, elkezdett forogni vele a világ. Az emberek táncoltak a szeme előtt. Aztán éles fájdalom kíséretében a padlóra zuhant…

17.fejezet

Sötétség. Kinyitom a szemem, de csak foltokat látok.

-Hol vagyok? Ki vagyok? -Hagyják el ajkaimat ezek a szavak. Hirtelen bevillan egy kép. Egy rózsaszín hajú lány ájultan fekszik a földön. Egy közeledő kard. Majd egy érzés, amit eddig életemben nem tapasztaltam. Fájdalom… talán nem is fizikai, hanem a tudat. Megöltem azt akit szerettem. Élesedett a kép. Lenéztem a földre, azt az eső sárossá tette. Majd oldalra. -Zoey! –kiáltottam, de az a semmibe veszett. Nem volt ott. Megöltem. Megpróbáltam felállni, de a fájdalom visszataszított a földre. Ne adhatom fel, látnom kell. Négykézlábra álltam, majd bele kapaszkodtam a sziklába és felhúztam magam. Sokáig álltam ott tehetetlenül, majd tettem pár tétova lépést, de elfogyott az erőm és én a földön feküdtem, ismét. Fölnéztem az égre. Abból még mindig hullottak a hideg esőcseppek.

-Mark!- vki a nevemet kiabálta a távolból. Hiába próbáltam volna megnézni, hogy ki az, ez lehetetlen lett volna, hiszen a szakadék legalján voltam.

Egyenesen a szakadékhoz futottam. Ott kell lennie. Zoey azt mondta ott voltak. Odaértem és lenéztem. Egy apró mosoly jelent meg a szám szélén… él.

Zoey az ágyam szélén ült. Elliot most indult el Mark után.

-Rika. Szerinted él? – nézett rám Zoey könnyes szemekkel. Nem bírtam a szemébe nézni, tudtam, hogy nem élhet, hiszen megöltem, mikor harcoltunk.

-Biztosan- mosolyt erőltettem az arcomra. Szótlanul ültünk egymás mellett. Hirtelen ajtónyitódást hallottunk, felpillantottunk. Elliot és Mark álltak ott. Mark Ellin támaszkodott. Zoey egy percig ledermedt, majd elmosolyodott és Mark nyakába ugrott, aki a lány hirtelen súlyától elvesztette egyensúlyát és elborult. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Hát élsz…

ÉL!ÉL!ÉL!ÉL! Nem hiszem el! Boldogan hajtottam Mark mellkasára a fejemet. Könnyek csorogtak le az arcomon. Örültem, hiszen él. Ennél több nem is kell, most jelenleg. Éreztem ahogy a karjával öleli a derekamat. A szemébe néztem, azok a szemek. Ő fáradtan mégis őszintén mosolygott rám. Így akarok maradni örökre. A közelében…

Bár még mindig a padlón feküdtünk egyikünk sem akart felállni, élvezni akartuk egymás közelségét.

-Köszönjük Elliot, húzzál kifelé! – Becsuktam a szemem és nagyot sóhajtottam. Már megint kezdődik. Oldalra pillantottam. Elliot zsebre tett kezekkel állt miközben Rika próbálta kifelé tuszkolni a fiút a szobából, sikertelenül. Elliot nagyot sóhajtott. Majd elindult. Rika hatalmas öntelt vigyorral a képén egy peace-jel kíséretében elindult Elliot után… Kettesben maradtunk…

18.fejezet

-A dohányzás 7 perccel rövidíti meg minden ember életét, a szex 15 perccel hosszabítja… -olvasta Rika a prospektust - Szép hasonlat… Akkor a lényeget leszűrve… Kúrjatok az életetekért!

-Valami ilyesmi csak szolidabban céloztak…- dörmögte Elliot és kezébe ejtette fejét. – Bolondot csinálsz belőlem…

-Ugyan már- legyintet Rika- köztudott tény, hogy nem a nők csinálnak a férfiakból bolondot, ők ebben is önállóak.

-Kösz. – Rika mosolyogva odament Ellihez , átölelte és beszívta a fiú illatát…. Mire a fiú gyengéden végigsimította lány nyakán. Megfogta a karját és magához szorította….

-Szép jó reggelt mindenkinek! –nyitott be a kávézóba Zoey Markkal a nyomában.

-Sziasztok! –köszöntek vissza. Rika Elliot fülébe súgott vmit. Mire fiú felállt.

-Oké. Ma elmegyünk. Mindenki szedje össze magát és utána indulunk.

- Hova megyünk? –kérdezte Zoey.

- Nem tudom- felelte Elliot és Rikára nézett.

- Ööö… asszem túrázni, de ez még változhat- felelte a lány.

- Akkor túrázni.- mondta Zoey.

- Hát valószínű, de még nem biztos.

- Akkor nem?

- Hát… nem tudom….

- Olyan határozott vagy…- mondta Elliot egy kis gúnnyal a hangjában.

- Persze, ezért is IMÁDSZ ennyire – Rika Elliotra kacsint.

- Igen. Meg a szerénységed miatt is…

- Köszke! Én is magamat… - Rika Elliotra néz- Na jó… ha már ilyen helyes vagy akkor talán még téged is szeretlek… valamennyire…

- Ezt a megtiszteltetést – és meghajol a lány előtt, aki a kezét nyújtja neki. Elliot megcsókolja azt.

- Király! ^^ Na akko mindenki készüljön el és 3-kkor találkozunk itt!