13.fejezet

Zoey feltápászkodott a földről és a szakadékhoz futott, lenézett a mélységbe. Ott két alaknak kellett volna hevernie: Drennek és a Kék lovagnak. De helyettük Mark körvonalai rajzolódtak ki. Aztán vki megfogta Zoey vállát és egy határozott mozdulattal meglökte… a lány még éppen vethetett egy pillantást támadójára, Drenre, majd kezdte húzni a gravitáció… Mark felé, a szakadékba…

A lány macska ösztöneinek köszönhetően talpra érkezett. Gyorsan odafutott szerelméhez, de hirtelen megtorpant, ugyanis kedvese teste elkezdett kékesen ragyogni, felvéve a Kékség alakját, aztán visszaváltozott Markká. Majd ismét átváltozott, de ekkor Kék lovaggá. Dren Zoey mögé teleportált, hogy közelebbről szemügyre vegye az eseményeket és mivel ő nagyobb információval rendelkezett e téren mint Zoey, ezért hamar rájött, hogy a Kékség, a Kék lovag és Mark egy és ugyanaz a személy.

-Mark?- nézett Zoey a Kékségre. Az felállt ugyanis elnyerte végső alakját. Ránézett Drenre, majd Zoeyra… gúnyosan elmosolyodott… Dren meghajolt főnöke előtt. Ichigo viszont kezébe vette azt a nyakpántot amit még az iskola udvarán Marktól kapott… attól akibe beleszeretett, aki megpróbálta mindennel amivel csak tudta megvédeni a földet… Nem tudta elképzelni, hogy a Kékség: Mark, az ellensége… Miközben ezek a gondolatok futottak át a fején, elindult a gonoszak vezére felé és odanyújtotta neki a nyakláncot. Az keményen a lány szemébe nézett és egy határozott mozdulattal kilökte a lány kis kezei közül az ajándékot. Zoey a földre rogyott… Ez nem az a fiú akibe beleszeretett! Ichigo szemét esőfelhők lepték el… ott ült a földön megtörten.

-Dren, segíts a társaidnak!- adta ki az utasítást a Kékség. Az űrmanó el teleportált…Mark új alakja leguggolt Zoey elé és állát megfogva felemelte fejét, hogy belenézhessen a lány szomorú szemébe… majd átölelte.

-Zoey szeretlek- hagyták el a Kékség ajkait ezek a szavak. A lány megdermedt…

-„Mi ez? Miért csinálja ezt? Az előbb még durva volt… Nem értem! És én mit csináljak?”- kavarogtak a gondolatok Zoey fejében. A lány arra eszmélt fel, hogy azt érzi mintha vmi nyomná a nyakát és nem kap levegőt, hiába lélegzik…

A lány a torkához kapott… érezte a Kékség szorongató ujjait… Vörös vérfátyol hullt a világra… Zoey meg akart szólalni, de elszorult torka beléfojtotta a szavakat… a vörös lepel feketedni kezdett… Ám mielőtt a talaj semmivé vált volna Zoey alatt, lazult a szorítás és a földre zuhant….

14.fejezet

Zoey felnézett a Kékségre… várta gúnyos pillantását , de az nem nézett rá. Majd „Mark” hirtelen a kezébe teleportált két kardot…

-Ezekkel döntjük el- szólalt meg és Ichigo elé dobta az egyik tört… Zoey felállt a karddal az oldalán. Nem akart támadni… nem akart harcolni szerelmével… felnézett az égre… ott a felhők gyorsan és sötéten kavarogtak, úgy mint fejében a megválaszolatlan keserű kérdések, melyek válaszait talán egy ember tudja: szerelme, Mark. Ichigo még egy utolsó pillantást vetett a gyülekező, semmi jót nem ígérő, borús felhőkre, miket a szél szárnyai tereltek, amik addig cirógatták a lány selymes arcát, a láthatatlan, bársonyos kezükkel , míg annak tekintete keményen bele nem nézett a Kékség szemébe…

-Rendben van!- közölte az ellenségével…

Lassan, de biztosan elindultak egymás felé…

Szemükben eltökéltség tükröződött…

Összecsaptak.

Egyikük sem próbált meg védekezni. Mind a ketten támadtak… Zoey a Kékség mellkasán ejtett hosszú, ám kevésbé mély sebet…Míg ellensége az ő szívét vette célba… ám rosszul célzott és a lány vállát találta az „ütés”… rövid és mély sebet horzsolva rajta.

A finom bőr felszakadt… Zoey vércseppjei a földre hullottak, öntözve a százaz földet… Ám a lány mintha meg sem érezte volna ismét készült lecsapni…

De hirtelen eltűnt a célpont Zoey szeme elől… Erős, szúró fájdalmat érzett a hátában…Hátrapillantott… A Kékség volt ott… szerelme kardja csak úgy tüzelt a ráhulló vércseppektől…

Zoey alatt a talaj semmivé vált, azután a földre zuhanás fehér villanása az éjszakába taszította őt…

A Kékség Ichigo mellett landolt… Furcsa érzés kerítette hatalmába „Markot”… úgy érezte vmi helytelent cselekedett, de fogalma sem volt róla mi az… Odahajolt az eszméletlen, megtört lányhoz, hogy meggyőződjön arról, hogy: véglegesen elpusztította-e a vadmacskák vezetőjét. Kitapintotta Zoey pulzusát… az gyenge volt és egyeletlen… Elégedetten nézett körül… majd megakadt a szeme egy színes volton. Felnézett az alakra kiben Rikát vélte felfedezni…Majd megpillantott a lány kezében egy kardot ami rohamosan közeledett felé… erős szúrást érzett a szívében… a nedves talajra zuhant, Ichigo mellé. Ránézett Zoeyra és megfogta jéghideg kezét…

A lány képe egyre homályosabban táncolt előtte…érezte, hogy fogy az ereje… sebesült mellkasa szaporán mozgott… nehezen kapkodta a levegőt…érezte a testéből kicsorduló vért… a feje fájt…végül lezárta szemét, utolsó búcsút vett a világtól… És szerelmétől: Zoeyról…

15.fejezet

Zoey egy szobában ébredt. Rettentően fájt a feje és a háta. E mellett még hányingere is volt… Ichigo körülnézett a szobában. Nem volt abban egy ágyon kívül semmi, még ablak sem. Sötét volt ott, mert a vasajtón csak kis fény szűrődött be... Nem emlékezett arra, hogy hogyan került erre a rideg helyre. Félelem öntötte el a szívét, bár nem tudta a pontos okát...

Rika egy folyosón haladt végig. Két erős, magas űrmanó szorongatta a karját... Egyszer csak megálltak. Az egyik kinyitotta az ajtót és egyáltalán nem finom mozdulattal beterelte a lányt egy sötét szobába, majd becsukta Rika mögött a vastag fémből készült ajtót. A lány leült az ágyra és körülnézett a szobában. Azt pont úgy nézett ki mint Zoey szobája. Hirtelen kicsapódott az ajtó és belépett rajta Dren. Az űrmanó kezében egy injekciós tű szerűség volt.
-Hogy vagy kedves Rika?- gúnyolódott a srác.
-Remekül mondhatom!
Dren közelebb lépett Rikához és egy hirtelen mozdulattal beledöfte a tűt a lány karjába belecsorgatva tartalmát. Miután végzett a dolgával távozott a szobából...
-Mit akarhatott tőlem? Mit adott be nekem? És hol lehetnek a többiek? Zoeyval mi lehet? És Elliot, remélem nem fogták el... Jajj! Kár, hogy elvették a medálomat. Ha át tudnák változni akkor talán meg tudnák szökni...-beszélgetett magával Rika. Hirtelen ismét nyitódott az ajtó és két, nagy benga állat űrmanó bedobta rajta Elliotot, majd magukra hagyták a fiatalokat...
Rika odafutott szerelméhez és talpra segítette...
-Jól vagy?- kérdezte aggódva a lány.
-Igen. És te?
-Én is- persze ez hazugság volt. Mióta Dren beléfecskendezte azt a vmit, nagyon furcsán érezte magát. -Hogy kerülsz te ide?
-Úgy ahogy te. Lefogtak az űrmanók és idecipeltek. Szerinted, hogy tudunk kijutni innen?
-Fogalmam sincs- felelte őszintén a lány és leült a földre. Elliot még állt egy ideig, majd Rika mellett foglalt helyet. Szótlanul ültek egymás mellett, míg be nem lépett ismét Dren és két űrmanó. Rika ránézett az űrmanókra.

-Zoeyt, Corinát, Kikkit, és Reneét eléggé megviselte már a szer. De úgy tűnik rád egyszerűen nincs hatással, ezért úgy döntöttem, kapsz még egy adagot- mondta csevegő hangon Dren. Rika nem szólt egy szót sem, pedig a rosszullét kerülgette.- Bár nem lenne szabad ennyit adni…Na mindegy…- monológ közben odament Rikához. Elliot megpróbált a lány elé állni, de a két űrmanó lefogta a fiút. Dren a lányba fecskendezte a „gyógyszert” majd távozott „barátai” kíséretében…

Rika a földre rogyott. Elliot odafutott hozzá és leguggolt mellé…

-Mi volt ez?- kérdezte a lányt. Az nem válaszolt, csak a fejét rázta.

-Az ég szerelmére válaszolj már!- és megfogta a lány karját… Rika nem nézett rá. Elliot közelebb húzódott szerelméhez, úgy , hogy arcuk szinte összeért…a fiú egy hirtelen mozdulattal magához szorította a lányt és a fülébe suttogta:

-Ki fogunk jutni innen!

Sokáig ült Rika Elliot karjaiban, míg hirtelen… kicsapódott a szoba ajtaja és belépett rajta ez előző két űrmanó. Az egyik elindult Rika felé, a másik az ajtó előtt megállt. Mikor az első manó elhaladt Elliot mellett , a srác megragadta ellensége karját, és kicsavarta. Az a földre rogyott. Elliotnak nem volt ideje kifújnia magát, mert a másik űrmanó is beszállt a bunyóba. A srác annál is ugyanazt a „cselt” alkalmazta, mint az elődjénél…

Gyorsan kirohantak Rikával a szobából és becsukták az ajtót. A zárban megtalálták a kulcsot, amit elfordítottak, ezzel egy ideig rabságra ítélték a két manót… Majd futva távoztak a helyszínről, hogy megtalálják a többieket is…