Zoey szerelme

1.fejezet

Az idő éjfél körül járhatott , az eső zuhogott , egyetlen csillag sem volt az égen ,

az utcákon egy lélek sem járt… vagy mégis. Egy vörös hajú lány futott ,

arcát könnyei mosták. A könnyek elvakították… megbotlott egy nagyobb kőben és beverte a fejét…

vékonyka csíkban csorgott a vér az arcán. Megpróbált felállni ,

de az esés a földhöz szögezte. Erőtlenül nyögött egyet , majd nem kelt fel többet…

***

Reggel a szobájában ébredt , a feje fájt… nagy nehezen felállt és kinyitotta az ablakot.

Orrát az eső utáni kellemes illat csapta meg , a növényeken még ott csillogtak az esőcseppek

amiket a tegnapi zápor hagyott emlékül. A szellő lágyan cirógatta arcát… a messzeséget

kémlelte a lány. Aztán becsukta a szemét és gondolkodott.

Elmélkedett azon , hogy milyen lenne az élete, ha olyan lenne mint a többi hétköznapi lány…

Markkal mindig találkozhatna , nem tudna az űrmanókról , nem tűnne el hirtelen ,

nem lett volna tegnap az a veszekedés… ahogy az utóbbira gondolt szíve összeszorult.

Arcán egy könnycsepp csorgott le , majd a párkányon talált végső menedéket.

Ekkor megszólalt a telefon… a lány felvette…

-Hallo- kezdte illedelmesen , de annál szomorkásabb hangon.

-Ööö… szia Zoey- szólalt meg egy ismerős hang kissé félénken.

-Szia, Mark.

-Figyelj lehetne veled beszélni?

-Igen , mikor?

-Mondjuk… ma olyan 11 körül a téren, megfelel?

-Igen…-hosszú csendszünet következett. -Hát jó , akkor szia- búcsúzott a rózsaszín pizsamás lány és letette a kagylót…

***

A találka előtt 20 perccel indult el Zoey. Lassan lépkedett , közben maga elé nézett…

Mikor odaért , Mark a falnak támaszkodva várta őt. A lány odasétált, és felézett a fiúra.

Tudta , hogy ez a beszélgetés más lesz mint a többi… teljesen más…

komolyabb, keserűbb, nehezebb és bizonytalanabb…

-Ööö… Zoey- gondolataiból Mark hangja zökkentette ki..-Bocsánatot szeretnék kérni a tegnapiért… - mélyen a lány szemébe nézett.- Nem így akartam , de elegem lett , talán ez az egyetlen mentségem , hogy meguntam. Elegem lett abból, hogy megbeszéltünk egy találkozót és te nem jössz el vagy hirtelen el kell menned…

-Nem kell bocsánatot kérned… - vágott szavába a lány , szemét könnyfátyol borította, a hangja elcsuklott, de mondta tovább… - az én hibám… ha elmondtam volna… ha öszinte lettem volna… akkor …akkor… nem lenének nézeteltéréseink. Csak féltem… hogyha megtudod ki vagyok … nem fogsz szeretni. Féltem, hogy ez… közénk állhat… És sajnálom a pofont…

-Azt megérdemeltem , de nem értem, hogy miről beszélsz…-Zoey ettől félt… de ha már elkezdte , akkor nem hagyja abba… elmondja neki… úgy is mindegy, hogy azt hiszi , hogy más fiúval kavar vagy hogy megtudja, hogy ő egy vadmacska…Megfogta Mark kezét és vezette. Mark értette és követte… Zoey egy olyan helyet keresett ahol senki sincsen, majd megfordult és mélyen Mark szemébe nézett… felfedezte benne a szeretetet és kiváncsiságot… ellenben az övé csak félelmet és szomorúságot idézet… Belenyúlt a zsebébe és elővette a varázsmedált. Mark nem szólt csak érdeklődve figyelt. A lány megpuszilta az aranyszínű medált… szerelme jelenlétében átváltozott egy vadmaccsá. Lehajtotta fejét… szemeiből könnyek szöktek ki… de nem mozdult… várta , hogy történjen valami…A fiú csak nézett …. Majd megfogta egyik kezével a vállát a lánynak ,a másikkal felemelte fejét, így megpillantotta Zoey fájdalmas arcát…

2.fejezet

…Mark átölelte Zoeyt…

-Csak ennyi?… Valahol mindig is tudtam hogy te egy macska vagy…

-Mark ugye nem szeretsz már?- kérdezte Zoey, arcát a fiú fölsőjébe fúrta , úgy potyogtak könnyei. Mark még szorosabban ölelte…

-Dehogy te butus! Én mindig is szeretni foglak, nem érdekel , hogy macska vagy , vagy pedig egy rendes lány. Én akkor is szeretlek…

-Mark…- mondta Zoey elérzékenyülve és megölelte a fiút.

-Akkor mehetünk?

-Igen…de ho…- Zoeynak ez a mondata abbamaradt, mert kiáltásokra lettek figyelmesek. A szerelmes pár a hangok irányába futott. Mikor a baljós helyre értek , rombadőlt házakat pillantottak meg.

-Zoey!- szólt egy ismerős hang a távolból… megfordult , Elliot futott felé… ekkor már tudta baj van és harcolnia kell… pedig most Markkal lehetne…

-Mark menj innen!- kiáltotta Zoey a fiújának, az viszont nem mozdult. –Menj!

-Nem Zoey nem hagylak itt! – nézett a lány szemébe… Zoey szemei elidőztek a fiú arcán, Mark szemében eltökéltség tükröződött.

-Zoey…-szólalt meg Elliot aki akkor ért oda.- A barátod segíteni akar?- nézett végig Markon a srác, Zoey szerelme csak bólintott.- Oké, akkor te gyere velem , ahogy látom kell a segítség… Zoey a többiek a Fő utcánál vannak… jobb ha sietsz…

-De Elliot…

-Nem, Zoey… vele megyek, segíteni akarok- jelentette ki Mark, gyors puszit nyomott a lány arcára majd a másik srác után futott… Zoey meg az említett helyre ment és megkereste a többieket, majd beszállt a harcba… Ekkor Shardon és Dren is megjelent…

-Hellósztok cicusok!- üdvözölte a vadmacsokat Dren. Ebben a pillanatban az egyik tűzcsap felrobbant.

-Mi van skacok , fürösztök?- kérdezte pofátlan vigyorával Dren.

-Ne szórakozz már Dren…- szidta le Shardon.

-Ne tartsd magadban, mond ki, mit érzel… nem szégyen- gúnyolódott barátjával Dren.

-Inkább intézd el a macskákat…- cseszte le társát Shardon. Dren előkapta a tőrjeit és elindult a vadmacsok felé. Először Zoeyt támadta… a többiek próbáltak segíteni neki, de Shardon feltartóztatta őket, így a lánynak egyedül kellett szembenézni Dren tőrjeivel. Az űrmanó lecsapott, Zoey kitért előle , de a csodaharangot kilökte a kezéből. A srác ismét készült megsebezni Zoeyt… összecsaptak… Dren Zoey csípőjéhez érintette a tőrt, majd határozott mozdulattal beleszúrta kését a lányba… A lány földre zuhant…Mellkasa szaporán mozgott, ajkai fájdalmasan sóhajtoztak a kín alatt, szeméből könny csordult ki, ökölbe szorította kezét és nagy nehezen felállt. Az ereje elhagyta és homályosan látott. Érezte ahogy a meleg vér lecsordul a testén. Dren oda teleportált elé és gyomron ütötte. Zoey erőtlenül esett Dren karjaiba.

-Így gondoltad Shardon?- kérdezte társát és Zoeyra mutatott.

-Zoey!-kiáltották a lányok. Zoey erőtlenül kinyitotta szemét, meglátta Drent, kinek alakja elmosódott, hullámzott a szeme előtt. Megpróbálta megütni a manót, de az lefogta ami nem került nagy erőfeszítésébe. Majd Dren hirtelen eltűnt és a magasban bukkant fel ismét.

-Azt hiszem ennyi elég is lesz- mondta Shardon és eltűnt, majd Dren is követte. Pár másodperc múlva a csapat már nem az űrmanókat nézte hanem az álló Zoeyt. Akkor futott feléjük Mark… megpillantotta kedvesét aki a föld felé esett… megszaporázta lépteit… sikerült megfognia. Mark karjaiba zárta Zoeyt és elindult vele a kávéház felé, a többiek meg utánuk…

3.fejezet

Mark bevitte a lányt a kávézóba, aminek előszobájában Elliot állt. Mikor meglátta Markot nézett egy nagyot, hogy miért viszi Zoeyt… Aztán meglátta a lány véres ruháját. Eléjük futott és mondta , hogy tegye le Zoeyt az ágyra. Mark odavitte és letette az ájult lányt. Ekkor Zoey szempillái megmozdultak és résnyire kinyitotta a szemét… elkezdett köhögni… szája elé kapta a kezét, de még úgy is látszott a kicsorduló vér, amit az ujjai közötti résnél szivárgott ki… szája szélénél vérpatak csordult ki… megpróbált felülni, de Mark gyengéden visszanyomta. Zoey rögtön elaludt…

***

Zoey kiabálásra ébredt, kialvatlanul, fájó testrészekkel. Corina kiabált, Elliot üvöltött… De a veszekedésben Kikki és Renée is részt vett.

-Miért nem segítettetek neki ?!- hallatszott Elliot hangja.

-Mi az, hogy nem segítettünk?! Az nem , nem segítés volt, hanem nem tudtunk segíteni- itt Corina hangja elcsuklott. -És különben is te ne dumálj mert te ne is csináltál semmit!- Elliot már vissza akart szólni de a lány ismét megszólalt- Megyek megnézem Zoeyt…- közölte a kék hajú lány a csapattal síró hangon. És elindult az ágybéli szoba felé. Zoey úgy tett mintha aludna mikor a kilincs megmozdult és belépett rajta Corina. Odament Zoey ágyához leült a földre, megfogta barátnője kezét és sírt… kintről a most felbőszült Renée és Kikki hangja szűrődött be a szobába. Zoey felült az ágyon és átölelte Corinát.

-Zoey?- nézett a csapattársára a lány- de jó, hogy felkeltél! Azt hittük… azt hittük… hogy nem éled túl- hangja elcsuklott- ugye jobban vagy??

-Igen- hallatszott a lány válasza, de nem volt túl meggyőző, de azért mosolyt erőltetett arcára. Corina hihetetlenkedve meredt rá.

-Nem hiszem nagyon súlyosak a sebeid…

-Ááá… dehogy is –és felállt, de rögtön összeesett…

-Zoey!- kiáltott a másik lány. Erre a többiek is befutottak a szobába. Elliot felemelte Zoeyt és az ágyra helyezte. Mindenki csendben figyelt, csak a lány egyenletes szuszogása törte meg folyamatosan a csendet. Elliot kiment az ajtón a vadmacsok pedig utána… csak Mark maradt benn a szobában. Megfogta barátnője jéghideg kezét, majd közelebb hajolt az eszméletlen lányhoz… orruk már összeért…

-Miért?- suttogta a lány szájába, majd finom csókot lehelt Zoey ajkaira… Ekkor a lány szempillái megrebbentek, de más jelét nem adta, hogy észlelte volna történteket. Mark fejét Zoey kezére fektette, majd kis isdő múlva elnyomta az álom…

***

Már a nap első sugarai látszódtak az égbolton, sárgás fénnyel borítva a tájat, mikor Zoey felébredt… meglátta Markot. Elmosolyodott… úgy érezte, hogy tegnap valami csodálatos dolog történt, de sejtelme sem volt róla, hogy mi lehetett az. Kinézett az ablakon ami az ágy mellett foglalt helyet és nézte a rózsaszínes-sárgás eget… Csodálatosnak tartotta… majd Markra pillantott. A fiú arca aranyszínben fürdött a rásütő nap sugaraitól. Mark szemei felnyitódtak, ránézett szeremére majd melléült az ágyra.

-Jó reggelt!- szólt Mark.

-Neked is- köszöntötte Zoey kedvesét. Nagyon örült, hogy itt van vele Mark… és, hogy csak kettesben vannak…

-Hogy érzed magad?

-Már jobban…

-Nagyon gyorsan gyógyul a sebed, ha így halad, még elképelhető, hogy holnapra begyógyul…

-Aha…a fiúk lehet, hogy belekevertek valamit a gyógyszerembe amitől hamarabb begyógyul a sebem- mondta Zoey gondolkodva. Mark a lány arcát nézte, majd tekintete Zoey szemein kalandozott el. Megint felfedezte bennük az a huncut, vidám csillogást amiben már pár napja nem gyönyörködhetett.

A lány észrevette, hogy a fiú nézi…

-Mark…-Zökkentette ki a fiút gondolatiból.

-I-Igen? Tessék.

-Mit nézel?

-Ööö… téged- hangzott a felelet.

-Mark… féltelek…

-De hát, miért ?- Nézett értetlenkedve a fiú Zoeyra.

-Mert lehet, hogy megtámadnak téged.

-Nem miattam kéne aggódnod Zoey, hanem magad miatt... én nem vagyok veszélyben, minden nap…

-Tudom, hogy nem kéne semmitől sem félned, de, lehet, hogy téged kezdenének el támadni helyettem…- mondta a nézeteit a lány és átölelte Markot. A fiú visszaölelt…felemelte Zoey állát, hogy a szemébe nézhessen…majd gyengéden megcsókolta, mintha ezzel akarna védeni a lányt…

Zoey viszonozta, majd belefeküdt Mark karjaiba… Érezte a fiú minden egyes nyugott lélegzetvételét, hallotta szíve dobbanását… úgy érezte mintha egy gyönyörű álomba csöppent volna, amiből sosem akar felkelni. Mark Zoey haját cirógatta, a lány felnézett rá majd megint ajkai a fiúéra tapadtak… Mark szenvedélyesen visszacsókolt… ajkaik kis idő múlva elválltak…
-Zoey, szeretlek....-mondta a fiú a világ legszebb szavát... ekkor benyitott Elliot....

- Bocsánat, valamit megzavartam?
-Nem- felelte Zoey vörösödve.
- Meséltem neked, hogy még vannak akik tudnak erről a csapatról… hát eljöttek… az előszobában várnak… a többiek már ott vannak- majd kiment a szobából.
- Sajnálom Mark….
-Ugyan már Zoey, nem a te hibád, gyere menjünk- és kilépett az ajtón…